Lázár Ervin program

Lázár Ervin Program

„A nemzeti identitás erősítését célzó programokról szóló 1042/2019. (II.18.) Korm. határozat alapján Magyarország Kormánya egyetértett azzal, hogy az ezeréves magyar kultúra a jelen állampolgárainak és a jövő nemzedékeinek művelődése, önkifejezése és nemzeti identitása, valamint Magyarország kulturális fennmaradása szempontjából fundamentális jelentőségű érték, ennél fogva kiteljesítése az állam kiemelt felelőssége.

A Kormány fenti határozata alapján a Lázár Ervin Program szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül minden, az 1-8. évfolyamon tanuló általános iskolai diák részére tanévenként egyszeri alkalommal ingyenesen biztosítja a színházi, tánc- és cirkuszi előadások, komolyzenei hangversenyek, illetve az őshonos állatok bemutatóhelyei látogatásának élményét.

A programot kiíró Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága meghatározta az egyes évfolyamok esetében a lehetséges programelemek körét:

  1. évfolyam: bábeladás bemutatása az oktatási intézményben
  2. évfolyam: előadó-művészi produkció bemutatása az oktatási intézményben
  3. évfolyam: színházi előadás bemutatása saját játszóhelyen (kőszínház)
  4. évfolyam: komolyzenei vagy népzenei koncert bemutatása oktatási intézményekben vagy           koncerttermekben
  5. évfolyam: színházi előadás bemutatása saját játszóhelyen (kőszínház)
  6. évfolyam: cirkuszművészeti előadás bemutatása saját játszóhelyen (Fővárosi Nagycirkusz)
  7. évfolyam: előadó-művészeti produkció bemutatása oktatási intézményekben
  8. évfolyam: színházi előadás bemutatása Budapesten (kőszínház)

A Lázár Ervin Program lehetővé teszi, hogy az általános iskolai tanulmányok ideje alatt egy alkalommal egy őshonos állatokat bemutató farmot is meglátogassanak a tanulók.”

 

Lázár Ervin életéről itt olvashat többet!

Skip to content