Kategória: Egyéb

Lázár Ervin Program keretében Budapesten jártunk a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházban, ahol Opera Koktélt fogyasztottunk. Nagyon jól éreztük magunkat, ismét világot láttunk.

 

 

Tisztelt Szülő / Tisztelt Gondviselő!

Tájékoztatjuk, hogy az RSZTOP-2.1.1-16-2017-00001 azonosítószámú „Alapvető fogyasztási cikkek biztosítása szegény gyermekes családok számára” című projekt keretében a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű 1-8 évfolyamos tanulók részére a 2021/2022 tanévben is tanszercsomagok osztására kerül sor. A projekt által érintett intézmény képviselőjeként tájékoztatom, hogy az Ön által képviselt gyermek(ek) számára is kiosztásra kerül az ingyenes tanszercsomag. Az előbbiekre való figyelemmel jelezzük, hogy Ön által képviselt gyermek(ek) számára az alapvető tanszereket tartalmazó tanszercsomag megvásárlása erre a tanévre nem szükséges, mivel azt az Állam biztosítja Önöknek.

 

A csomagok osztása a tervek szerint a 2021/2022 tanév kezdése előtt, de legkésőbb a tanév első hetében megtörténik, az osztás helyéről és pontos idejéről a későbbiekben fogjuk értesíteni. 

 

Tájékoztatjuk, hogy a Projektben foglalt jogosultsági feltételeknek történő megfelelés alátámasztására a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetről kiállított igazolás szolgál, amit a tanszercsomagok átvételekor az intézmény dolgozói kérhetnek. A jogosultsági feltételeknek

 

Nyíregyházi Tankerületi Központ

 

való megfelelésre vonatkozóan a tanszercsomag átvétele során az átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásával egyidejűleg nyilatkozatot is tesz. Tájékoztatjuk, hogy a tanszercsomag átvételéhez a gyermek TAJ száma és OM (oktatási) azonosítószáma is szükséges, így az átvételkor ezen igazoló iratokat kérjük, hozza magával. A tanszercsomagok az átadás-átvételi jegyzőkönyvben foglalt adatok megadását követően, a kedvezményezett gyermek képviseletében a törvényes képviselő (szülő) vagy gondviselő által történő aláírást követően vehetők át. Tájékoztatjuk, hogy az átadás-átvételi jegyzőkönyvben megadott személyes adatokat a Klebelsberg Központ kizárólag az RSZTOP-2.1.1-16-2017-00001 azonosítószámú Európai Uniós projekt megvalósításával összefüggő feladatainak végrehajtása céljából kezeli, az Információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, rendelkezéseinek megfelelően, a projekt zárását követő fenntartási időszak végéig.

 

Sikeres tanévet kívánunk! Amennyiben kérdései lenének kérjük, forduljanak bizalommal intézményünkhöz.

A ballagási rendezvény helyszínére történő áthaladás és részvétel rendje:

       Tisztelettel kérjük a ballagási ünnepségen résztvevőket, hogy csak láztalanul, és egészségesen vegyenek részt az ünnepségen! A ballagó diákok és az iskola dolgozói a főbejáraton a testhőmérséklet mérési ponton át jöhetnek be az intézményünkbe.
       A szülők, vendégek az iskola bal oldalán lévő nagykapun keresztül érkezhetnek meg. A nagykapunál ideiglenesen érintés nélküli testhőmérséklet mérési pontot alakítunk ki. Minden ballagó diákhoz  a korábban jelzett maximum 4 fő meghívott személy helyett korlátlan számban MINDENKI részt vehet.
      A ballagás napjára az előrejelzések szerint kánikula várható. Kérem, hogy ezt mindenki vegye figyelembe!
      A meghívottak a járványügyi szabályok betartása mellett az intézmény területén kötelesek szájat és orrot eltakaró maszkot viselni. A maszkhasználatról kivételt képeznek a 6 év alatti gyerekek, valamint a ballagó diákok és a fellépők.
Tiszadob, 2021. június 10.
                                                                                     Bárány Attila intézményvezető

Tisztelt Szülők!

Tanévzáró ünnepség 2021. június 17-én (csütörtökön)  8:00-tól lesz megtartva az intézményünkben. Az 1.a és a 3.a osztály tanulói is a főépületbe (Nagyiskolába) jönnek. Az ünnepség a hatályos jogszabályoknak megfelelően zártkörű, külső személy (szülő, családtag) nem vehet részt, az iskola területén nem tartózkodhat.  Az ünnepség után kb. 9:00-kor a tanulók hazamennek. A tanulót kísérő szülők az iskola bejárati ajtaja előtt várakozhatnak a járványügyi szabályok betartása mellett.

Tisztelt ballagtató Szülők/Gondviselők!

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját 2021. június 19-én (szombaton) 9:00-tól tartandó ballagási ünnepségünkre.

A veszélyhelyzetre való tekintettel az ünnepség intézményünk nyitott, épületen kívül eső belső udvarán kerül megrendezésre.

Eső esetén a rendezvény zárt iskolai körben kerül megrendezésre a tornateremben. Az így megtartott ünnepségre, a járványügyi helyzetre való tekintettel meghívott vendég nem vehet részt!

 

A ballagási rendezvény helyszínére történő áthaladás és részvétel rendje

Tisztelt Szülő!

Tájékoztatásul közlöm, hogy 2021. április 19-től az intézményvezető engedélyezheti a távolmaradást alsó tagozatos tanulóink számára. A szülőknek írásban kell jelezni ez irányú szándékát. Arra nincs lehetőség, hogy ezzel párhuzamosan digitálisan is folytatódjon az oktatása, arra viszont van, hogy a tananyagot és a házi feladatot megkaphassák a hiányzó gyerekek.

Aki 250 óránál többet hiányzik, és a tanuló teljesítménye a tanév során nem volt elegendő számú érdemjeggyel értékelhető, a tantestületünk döntése alapján a tanítási év végén osztályozó vizsgán adhat számot a megszerzett tudásáról.

Továbbra is kötelező lesz iskolánkban a  hőmérsékletmérés, a közösségi tereken a megfelelő távolságtartás és fertőtlenítés.

Az emberi erőforrások minisztere 21/2021.(IV.16.) EMMI határozata a köznevelési intézmények működését érintő egyes további veszélyhelyzeti intézkedésekről szóló határozat alapján:

Ha a szülő igényli, a tanulók felügyeletét 2021. május 10. napjáig az általános iskola 5-8. évfolyamán meg kell szervezni.

Ha bármely kérdés felmerül, továbbra is bátran hívhatnak (06 42) 722 674 vagy a (06 30) 165 2197 telefonszámon.

Tiszadob, 2021. április 16.

Bárány Attila

intézményvezető

Tisztelt Szülők!

Az általános iskolánk alsós tagozata (első négy évfolyama) április 19-én, hétfőn kinyit, ettől a naptól kezdve a gyerekek hagyományos módon jöhetnek újra az iskolába.

A felsősöknek a személyes találkozással járó első tanítási nap május 10-én, hétfőn lesz. Számukra továbbra is marad az otthoni digitális oktatás.

Ismételten kérjük a Tisztelt Szülőket, hogy beteg gyermeket továbbra sem engedjenek az intézményünkbe.

Tisztelt Szülő/Törvényes képviselő!

Az általános iskolai beiratkozás kapcsán az alábbiakról tájékoztatom:

 

Amennyiben a gyermekét online kívánja beíratni, akkor a felületre kizárólag a lakcímkártyát kell feltölteni, annak is csak azt az oldalát (fotóként, pdf formátumban), amelyen a lakcím, illetve a tartózkodási hely adatai találhatók! A lakcímkártyát, valamint a többi kötelező igazolványt, dokumentumot elegendő a 19/2021. (III.10.) EMMI határozat értelmében 2021. szeptember elsejéig bemutatni személyesen az általános iskolában.

Tisztelt Szülő/Törvényes képviselő!

Az emberi erőforrások minisztere által hozott 19/2021. (III.10.) határozata alapján Önnek lehetősége van arra, hogy gyermekének 2021/2022. tanévre vonatkozó általános iskola első évfolyamára történő beiratkozását online formában tegye meg. Online beiratkozás esetében a szükséges dokumentumok iskolában történő bemutatásának a határideje 2021. szeptember 1.

Az általános iskola felé a beiratkozáshoz szükséges adatok online módon történő beküldését az alábbi felület segíti:

https://tudasbazis.ekreta.hu/pages/viewpage.action?pageId=17761106

Az adatok online módon történő beküldési lehetőségének ideje 2021. április 10. 0:00 – 2021. április 16. 24:00

Személyesen történő beiratkozás időpontja 2021. április 15-16. (A korábban közölt módon, a járványügyi veszélyhelyzet miatt megkövetelt egészségügyi szabályok szigorú betartása mellett.)

Szülői tájékoztatás az általános iskolai beiratkozásról

Tájékoztatom, hogy a kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel a 2021/2022. tanítási évre történő általános
iskolai beiratkozás során nemcsak személyes, hanem online úton is lehetőség van beíratni a tanköteles
korba lépő gyermekét. Az általános iskola első évfolyamára történő jelentkezésének elektronikus, online
formájára 2021. április 10-től nyílik meg az informatikai lehetőség az Ön részére a KRÉTA rendszer
felületén keresztül: https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap.

Szülői tájékoztatás, részletes leírás a beiratkozással kapcsolatban

Szülői tájékoztatás az Etika/Hit- és erkölcstan 2021/2022-es tanévre vonatkozóan

Kedves leendő elsős Anyukák és Apukák!!

  1. A Tiszadobi Református Egyházközség évről évre szervezi a református hit – és erkölcstanoktatást a Tiszadobi Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában. Szükséges, hogy gyermekeink lelki egészségének megóvása érdekében beírassuk őket hit – és erkölcstanoktatásra. Szeretettel várjuk a gyermekeket az órákra, beiratkozásnál válasszák a református hit – és erkölcstan oktatást.

                                                                                        Tisztelettel: Fazekas Alpár, lelkipásztor

  1. A Tiszadobi Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában a korábbi évekhez hasonlóan katolikus hit – és erkölcstant is lehet választani, amit Földes Gábor plébános fog tartani.
  1. Az etika oktatást a A Tiszadobi Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában dolgozó pedagógusok tartják.

Beiratkozáskor a szülőnek nyilatkozatot kell kitölteni, hogy az adott tanévben melyik lehetőséget választják.

Ha a szülő nem tesz nyilatkozatot, az iskola a tanuló számára etika oktatást szervez.

Következő oldal » « Előző oldal
Megszakítás